Pajta rendezvényház friss képek

A 2016-ban kezdődött pajta felújítása újabb szakaszhoz érkezett. Az álom ebben az évben megvalósult, az utolsó simítások zajlanak az augusztusi és szeptemberi esküvők előtt. A terasz beüvegezése, a berendezési tárgyak, bútorok felújítása, kiszolgáló pult, mosdóhelyiségek és világítási megoldások mind-mind elkészültek.

pajta 2017 teraszos

Ahogy előző blogbejegyzésünkben már írtunk róla, az 5 érzék vendégház birtokán lévő 100 éves lábas pajta felújításával a cél egy olyan rendezvényház létrehozása volt, ahol különleges helyen és térben lehet tartani családi, baráti és céges rendezvényeket.

Úgy véljük egyre többen keresnek nemtipikus helyszínt a nagy nap vagy egy céges rendezvény, csapatépítő tréning megrendezése alkalmából. Esküvők esetén egyre gyakoribb, hogy helyszínre kérik az anyakönyvvezetőt, így jóval gördülékenyebben és nyugodtabban telik az esemény hivatalos része. Sem a fiatal párnak, sem a vendégeiknek nem kell többlet utazással, feszített tempóban, percre pontos érkezéssel tovább terhelni az amúgyis túlzott izgatottsággal teli napot.

Mindehez jó, ha maga a helyszín, a környezet is nyugodt hátteret biztosít, ahol egy helyen megoldható az étkezés, tánc és a szállás is. Az Őrségi 5érzék vendégházban évek óta változatos és egyre bővülő szállástípusokkal várjuk a hozzánk érkezőket. Tudjuk és értjük, hogy időről-időre vannak új trendek, melyeket – ha nem áll messze a mi elképzelésünktől – igyekszünk követni, megvalósítani. Az egyik ilyen és egyben legsikeresebb szállásunk a Lombház szállás, ami családok, párok körében is nagyon kedvelt, sőt úgy gondoljuk akár az ifjú párnak is emlékezetes helyszín lehet. Bár a nyugodt készülődéshez inkább a Superior apartmanunkat ajánljuk, mely minden szempontból megfelelő akár átöltözéshez, smink és frizura elkészítéséhez és a napközbeni felfrissüléshez is.

A Pajta rendezvényház Őrimagyarósdon várja szeretettel azokat, akik egy remek helyszínen kívánják megtartani esküvőjüket, vagy céges, baráti összejövetelt, netán kultúrális programot, életmód táborokat szerveznek.
A helyszínen garantált a nyugalom, az Őrség maga a páratlan természeti csoda, mi házigazdák pedig igyekszünk mindenről gondoskodni, amit előre egyeztetünk. Egyedi igények esetén is bátran keressenek minket!

Pajta rendezvényház friss képek

100 éves pajta

pajta terasz

pajta belül

pajta külső

teraszos pajta